Az úgy volt, hogy kvázi örökségként kaptunk egy adag nem mai könyvet (galaktikás szinte mind), szépen bekerültek a polcra, és azóta feléjük sem néztem. Most meg végre eldöntöttem, hogy nekikezdek a polcnak, balról jobbra. Az előszóból pedig rájöttem, hogy bár Asimov könyve, mégsem sci-fi. És jól meglepődtem.

A krimi nem annyira az én zsánerem, a cozy mystery-k aranyosak, csak azok meg sokszor bénácskák. Agatha Christie-t persze szeretem, de neki is nagyon kevés könyvét olvastam. És akkor itt van ez a kis szatírikus, metahumorral is operáló krimi, amit nagyon élveztem.

A cselekmény kibontakozása, maga a nyomozás lassú volt, de őszintén az a része még jobban is tetszett, mielőtt elindult volna a nyomozás. Van egy olyan érzésem, hogy maga a stílus polarizál: valakinek vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem. Én az előbbi voltam. A túlírtnak nevezhető volta is a szatírát erősítette szerintem. Viszont a kommentárok az írói életről, meg a sok minden másról mindent vittek. Arról nem besszélve, hogy Asimov maga megjelenik mint szeretplő az egyébként is valós környezetben, és a könyv cselekménye szerint Asimov írja meg a regényt főszereplőnk E/1. narrálásával, miközben lábjegyzetben kommunikálnak néha.

Én nagyon jól szórakoztam. És úgy láttam, hogy még egy Asimov-krimi következik a polcon. Remélem, az is ilyen jó lesz. :)